Tag Archives: Arcturus

Arcturus Centaur B AT-CT02

centaur_1.jpgAmikor ez a márka először hallatott magáról, akkor ha jól emlékszem ezzel a Centaur B nevezetű cuccal ütöttek be. Meg kell mondanom, hogy csak álmosan lestem és legyintettem, hogy megint valami neve nincs gyártó, ami megint valami hülyeséggel akar magának kapaszkodót gyártani az airsoft világba. Aztán telt az idő, és valamiért csak most került sor arra, hogy ezt a fura jószágot meglessük kvázi a labor körülmények között. A második megállapítás, miszerint egy újabb nevesincs gyártó próbálkozás végülis megállta a helyét, plusz a hozzá kapcsolódó negatív felhanggal megspékelve. Aztán megismerkedtünk az M4 és az AK szériával, igen csak kiderült, hogy itt nagyon másról van szó mint, amit megszokhattunk az airsoft világ híg fosának tengerétől. Véleményem szerint iszonyatosan betaláltak. No, nem a külsőt tekintve (számomra), hanem a felhasznált anyagokkal, műszaki tartalommal és a termékek minőségével. (Félreértés ne essék, nem tökéletes, és nem mindenkinek tökéletes termékekről van szó. Egyszerűen egyedi, hogy ennyire kiegyensúlyozott termék létezik manapság.) Mind ehhez ráadásul nagyon korrekt árazás is társul. Nincs másik gyártó a piacon, aki 220€ körül kínálna valóban full acél AK replikát és igazán korrekt M4-et. Vagy az M4 család műanyag tokos verziója, ami gyakorlatilag, csak tokban tér el a drágább testvértől. Szóval lett egy kvázi új, nevenincs gyártónk, aki kevés marketing maszlaggal (lsd Specna Arms), ellenben sok valódi értékkel nekivágott a rögös útnak.

Aztán itt ez a csoda a Centaur B. (Van A is.) A neve igen csak beszédes. Valóban egy mitológiai szörny tervrajzai nyomán hozták létre ezt a tárgyat. Lássuk, mit sikerült életre kelteniük. Continue reading

Arcturus AT-AK05

at-ak05.jpgA legtöbb új AEG manapság nem más, mint egy álmos ásítás. Nincs bennük semmi bugi, amitől igazán jó dealeknek tűnnek. Ez volt bennem, amikor először láttam az Arcturus termékeket, a kifejezetten low-endre ráállt taiwangunon. Erős szkepticizmussal fogtam neki az M4-üknek, aztán igazi kellemes meglepetés volt. Mert az árat figyelembe véve rendben van a külső, nincsenek agyatlan megoldások a belsőben. Sőt, az ARES/STAR alapokra építkezve sikerült pl a tűzkapcsolót korrektre megcsinálni úgy, hogy a szerkezet minősége nem egy olcsó kínai bilivel egyenértékű. Rövid úton jár, kellemesen mechanikus érzetű, nem döglött, mint egy optikai, vagy mikrokapcsolós elektronikával elérhető.
Aztán megnéztem az AK sorozatot. Első blikkre feltűnt, hogy ezek a termékek picivel drágábbak, mint az M4-ek.
Vajon ezek is jól sikerültek? Continue reading