LCT AMD65

lctamd.jpgA második világháború után Magyarországnak is kellett valamilyen modern kézifegyver a hadsereg számára. Mivel a történelem szelei a kelet felé einstandoltak minket, kézenfekvő választás volt az oroszok verziója. Bár, ez nem jelentett egy az egyben adaptációt. Megrágtuk, megemésztettük és az AMD65 lett az egyik verziója, amit kiköptünk. Kicsivel bővebben itt.
Egy időszakban az airsoft ipar rá volt állva az AK variánsok előállítására. Nem kell sokat bűvészkedni, pár alkatrész megváltoztatásával exponenciálisan bővíthető a kínálat.
Az LCT ebben találta meg identitását, még mielőtt felült volna a kb. bukással végződő M4 platformra vagy a nem rég sláger G3 vonatra.
Nézzük a kaptafát, amibe már rég kapaszkodnak. Continue reading

APS ASR111

asr111.jpgNem mai csirke az APS ASR111. Kb 2012 őszétől érhető el, így 2018-ban immár 6 éve van a piacon.
Az APS márka döcögősen indult, ha politikai korrektek akarunk lenni. És nagy bukta volt, ha szeretnénk nevén nevezni. Borzalmas megoldások. Úgy gondolták sikerült újra feltalálni a csőbe a lyukat. Könnyen törő spiáter, harmat gyenge motor, könnyen olvadó kapcsoló, gearbox nyúlványából kialakított visszaforgásgátló tengely, gyenge műanyagok, hanyag minőségbiztosítás jellemezte azokat a drága papírnehezékeket.
Erre 1-2 év alatt rájöttek és visszatértek ahhoz, amit már a Maruit majmoló gyártóknak már bevált és javítottak a minőségen.
Ennek a második generációnak ráncfelvarrott (pl silver edge gb) verziója ez a Guardian fantázianéven futó jószág. Nézzük, mit tud, ez az ár ügyileg a középkategória felső peremén tengődő airsoft replika! Continue reading

Cyma CM.068C

cm_068c.jpgM4, variációk egy témára, a kifogyhatatlanság tárháza. Ember legyen talpán, aki végig próbálja akárcsak fejben az összes létező komponensekkel összerakott variációt. Jelen esetben a PJ felirattal ellátott Cyma AEG képviseli azt a bizonyos cseppet a tengerben. Nézzük milyen extra fícsörökkel kápráztat minket a CM.068C! Continue reading

AEG M14 platformok – random tech képek

Ha M14 replika választás előtt állunk, platform szempontjából két lehetőségünk van: a Marui-féle (Cyma, G&P) vagy a G&G/CA-féle.
A második méltatlanul alacsony népszerűségnek örvend. Sajnos az olcsó kínai gyártók nem készítenek belőle, emiatt penetrációja alacsony. Pedig jóval realisztikusabb és nem utolsó sorban műszakilag előnyösebb megoldásokat tartalmaz.
Az alábbi képen a bal oldalra rendeződve látható a G&G gearboxa, a jobb sarokban a Cyma (Marui alapú) verziója a témára.gg_vs_cyma_m14_gb.jpgMegfigyelhető, hogy iszonyatos mennyiségű anyag található a G&G orrában. Nem csoda, a tárfészek alja, ami a Marui rendszernél egy külön alkatrész, ami egy stifttel és egy csavarral kapcsolódik a box aljához, ez a G&Gnél a gearbox része. Ennek eredménye egy robosztus spiáter öntvény, ami nem jön rosszul, az amúgy is sok esetben DMR-nek szánt replikánál.

Előnyös továbbá, hogy normál V2/3 fogaskerékszettet használ a G&G, szemben a V7 specifikus Marui rendszerrel. Amihez jóval kevesebb alternatíva áll rendelkezésre.
A Marui rendszert követőben a dugattyú körül kevesebb hely van. Így, a fogasléc körül szélesebb dugattyúkat faragni kell, hogy elférjen.

Specifikus alkatrészekben ugyanakkor itt sincs hiány. Hengerfej, tappet plate, kapcsoló és az egész elsütő, tűzváltó mechanika, bár utóbbiakban már beleértődik jó pár boxon kívüli komponens.

Hop up szempontjából szintén jobb tulajdonságokat tartogat, mint a Marui platform.
AUG kamrája van és ehhez AUG hosszúságú nózija. Érdekes, hogy ezekből az alkatrészekből szintén több gyártó kínál alternatívát. Plusz jó tulajdonsága a rendszernek, hogy nem kell specifikusan M14-hez mart cső, bármelyik átlag AEG cső jó hozzá.
A Marui platform igen csak szűkölködik hop up kamra alternatívákban és beszerezhetősége is nehézkesebb, mint egy ilyen AUG kamrának.gggr14assembly.jpgNem csak hop up utánpótlás oldalról szerencsésebb a leányzó fekvése. A rendszer, ami szerint egymáshoz kapcsolódnak az alkatrészek sokkal stabilabb és merevebb, mint a Marui-féléé. Lásd alul, felül a képeket.gggr14assembly_1.jpg2 db 4-es csavar tartja össze a gearboxot, a tokot és a komplett első szekciót. A hop up kamra a gb orrának támaszkodás nagyon stabil, amit szeret pontosság.gggr14assembly_2.jpgAz adagolócső tárral érintkező része külön egység, ahogy a Marui rendszernél is. Így a tár illeszkedéséből adódó esetleges kamrát nyomó jelenség egyáltalán nem tud jelentkezni.

A Maruival szemben a rendszer legnagyobb hátránya a ritka és drága tárak. A tár inkompatibilitás elsősorban a belülre helyezett kapcsolónak köszönhető. E miatt kell a lépcsőzetes kialakítás.
A CA tárak 20€ körül, a G&G 30€ körül szokott lenni, amikor épp lehet őket kapni. A nagyjábóli árak a mid- és low-capekre vonatkoznak.

Kb. árak, sima hosszú csövű:
-Cyma ~120€
-G&P ~350€-től
-Marui ~360-430€
-G&G ~270€
-CA ~270-340€

A G&P kicsit kakukktojás, ugyanis náluk a “DMR” agyazás az alap.

A Cyma árban verhetetlen. Minden más esetben a G&G-t tartom a legszerencsésebb választásnak. Persze ez az én véleményem.
A fentebb vázolt előnyök és hátrányok mellett bízom benne, hogy kedves olvasó le tudja szűrni és képes átmatekozni a saját elképzeléseire a témát.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.

ARES G2 – Kriss Vector

akv_15.jpgBizonyos helyeken ARES, máshol Coyote Airsoft néven lehet rátalálni eme Kriss Vector-ra hasonlító szerkezetre. Akármilyen név is álljon a webshopban, egy biztos, hogy ezért a termékért egyértelműen az ARES nevű játékgyár a felelős. Ahogy a későbbiekben látni fogjuk, hordozza mind azon tulajdonságokat, amik erre a gyártóra jellemzők.

AEG Kriss Vectorral 3 gyártó próbálkozott: A&K, ARES és Krytac. Az árak a sorrendnek megfelelően növeked(né)nek balról jobbra. Szóval ez (lenne) a közepe a kínálatnak.
~320€-os ára a felső-kategória aljára pozícionálja. Bár, ha azt vesszük, hogy ez egy meglehetősen kis számban előforduló portéka máris nem tűnik olyan “drágának”. Minél alacsonyabb a példányszám, annál drágábban kell adnia a gyártónak a terméket, még akkor is, ha teljes mértékben egy másik gyártó koppintása. (Ez saját dizájn.) Nem a jótékonyságra húznak egy gyárat.

Continue reading

Patreon – támogasd az oldalt

Kedves lájkolóim, követőim!

Köszi mindenkinek, akinek tetszik a blog. Követi, olvassa a bejegyzéseket.
Összértékben átléptük az 1600 főt. Kb fele-fele a követők és a lájkolók aránya a facebookon.

A mostani bejegyzés apropója, hogy létrehoztam a blog patreon oldalát.
Ez egy olyan hely, ahol a valamilyen szellemi terméket létrehozókat támogatni tudja közösség.

Ha arra érdemesnek találod a blog színvonalát és belefér, hogy támogass egy havi jelképes összeggel (1, 2, 5$), az alábbi linken teheted meg.

https://www.patreon.com/rockoairsoft

A cikkek a jövőben is ingyenesen olvashatóak lesznek bárki számára a rockoairsoft.hu-n vagy a blog.hu-s felületen.

Köszi,
Rocko

 

SHS dugattyú fogasléc – random tech képek

shs_dugattyu.jpgNem túl ideális eset, ha el van méretezve a fogasléc. Nem egyedi szituáció, volt már “szerencsém” hasonló felálláshoz. Nem árt végig csekkolni minden alkatrészt, mielőtt beépítésre kerül. Az airsoft az az iparág, ahol nincsenek ipari sztenderdek. Az alkatrészek hol többé, hol kevésbé hasonlítanak a Marui “szabványhoz”.
shs_piston.jpg

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.

Real Sword vs Cyma SVD – Külső összehasonlítás

rscymasvd_34.jpgRitka lehetőségek egyike, hogy két véglet SVD egy csárdában kössön ki. Az eredeti és klónjának a külső összehasonlítása következik. ~800€ vs ~250€ csatája képekben. Full acél vs spiáter.
Aki Cymára kíváncsi ide kattintson, akit a Real Sword érdekli erre jöjjön. Continue reading

Real Sword SVD

rs_svd.jpg2009-et írtunk, amikor az első Real Sword SVD-k szállingózni kezdtek. No, de kik is ezek? Mert hát az RS nem Cyma, hogy mindenki ismerje. A gyártó egyik terméke már volt a blogon. Az RS egy teljes mértékben kínai gyártó. Termékeik a felső kategóriások, ehhez megfelelő árazással. Az SVD [csak, hogy értsük] 8-900€ között van optika nélkül.
Egy airsoft terméket a felhasznált anyagok minősége és előállításának pontossága tesz “drágává”. A jó minőségű, realisztikus külsőért fizetjük a legtöbb pénzt a kasszánál. Continue reading