Hajtógázos replikák: energia, kronózás és a MASZ

gbbr_energia_1.jpgNéhányan már hallottatok a joule creep jelenségről, amikor -jellemzően- nagyobb tömegű bb-vel a fegyver energiája nő.
A joule creeppel a közelmúltig relatíve ritkán találkozhattunk a pályákon. Egy AEG esetében direkt akarva, jelentősebb (energia, idő, pénz) befektetést igényel ennek elérése. Azonban (tisza?) virágkorát éljük a hajtógázzal üzemeltetett replikának mint például a GBBR-ek, a HPA rendszerek. Ezek kvázi dobozból kivéve produkálják.
A MASZ a legszélesebb körben alkalmazott (hivatkozott) szabályrendszer ma Magyarországon. Az alábbi fejtegetés a többi alternatív szabályt is érinti, mivel azok is MASZ iterációk.

A kérdés egyik oldalról játéketikai, a másikról szabály technikai.
A középpontban a kronózás és ezen belül, hogy a szervező eldöntse, milyen kategóriába fogja sorolni a rendezvényen az egyes replikákat.

A mérés mikéntjét a MASZ II. számú mellékletében tartalmazza.
Főbb szempontok:
-szervező általa biztosított 0,2g-os bb és mérőeszköz (kronó)
-a játékos megjelenik a repliká(i)val, a használandó bb-hez beállított(!) hop uppal és egy darab üres tárral
Majd, a mért értékek alapján besorolódnak a replikák.

A gyakorlatban: 20-as bb-vel mérünk fps-t. Az fps határok a játék biztonságos lebonyolítását segítik. Pl.: senkit se kapjon 5m-ről arcon egy erősebb találatot.

A joule creep jelenség szélesebb elterjedéséhez nem csak a marketingesek hajtógázos csodáinak pusholása kellett. A usereknek fel kellett ismerni, hogy a nehezebb bb pontosabban és messzebbre száll, ha van hozzá megfelelő hop up rendszer és elegendő hajtógáz az energia szerzéshez.

Nézzünk egy kronó tesztet, miért viszi jobban a bokrot a GBBR.

Eszközök:
WE KELTEC PLR-16
Modify gumi
PDI Raven 229mm
2db gyári green gázos WE tár
UFC kronó
Ultrair green gáz
0,36g BLS bio
0,2g G&G

Mérés menete:
22°C-os szoba. Tárak gázzal feltöltve, szoba hőmérsékleten tárolva egy éjszakán át, hogy átvegyék a helyiség hőmérsékletét. (Gázos replikák sajátossága, hogy a teljesítményük változik a gáz hőmérsékletével, nyomásával.)
A kronó a kétféle bb tömegéhez beállítva, hogy az ahhoz tartozó Joule-t számolja.gbbr_energia.jpg
10-10 mérés, aminek eredményeit az alábbi táblázat mutatja.gbbr_energia_3.png
A replika ereje a nehezebb bb “hatására” 11%-kal nőtt. Így a játék eleji kronózás nem a játékon használt teljesítményt mutatja.
gbbr_energia_2.png
A 36-os bb energiáját a softair-en található konverterrel lett “lefordítva” 20-as bb fps-re.
Miért fontosabb az energia, azaz a Joule, mint a sebesség azaz a láb/másodperc (fps)?
Mert az energia az, amit találatkor megérez a játékos.
A bb sebessége játék szemszögből másodlagos. Esetünkben, hogy mennyit kell várni arra, hogy a bb odaérjen, ahova szántuk. Megfelelően hatékony hop up rendszerrel lehet “messzire lőni”. Viszont játék szempontjából értékelhetetlen lesz számunkra, mivel az ellenfél játékos rég arrébb lépett -mert hallotta- mint, hogy a bb akár csak a közelébe érne.

A fenti mérési táblázatból látszik, hogy a replika ereje és sebessége 20-as bb-vel alatta van a “Kézi- és támogatófegyverek” (mért átlag: 1,4J vs szabály max: 1,5J) kategóriának, így a kronózáson simán ebbe sorolódik.
Viszont, 36-ossal mérve, majd visszaszármaztatva 20-asra vagy csak simán a “Torkolati energia” oszlopot nézve máris a “Félautomata mesterlövészfegyverek“-be kéne kerülnie. (mért átlag: 1,55J vs előzőkategória max: 1,5J)gbbr_energia_4.png

A jelenség változik a replika csőhosszával. Eme irománynak nem célja mindenféle technikai részletekben belemenni, hogy milyen gázzal, milyen hőmérsékleten, milyen csőhosszal, stb-vel mennyi az annyi. Csupán felhívni a figyelmet, hogy ebben a kvázi rövid csővel szerelt rendszerrel is képes kategóriát váltani a replika nehezebb bb-vel.

Ez a kvázi “csalás” áll a mögött, hogy miért viszi jobban egy gázos karalábé a bokrot.

Pár gondolat ehhez kapcsolódóan a HPA rendszerekről, amik nagyon hasonló cipőben járnak. Azonban műszaki jellegükből fakadóan sokkal jobban hordozzák az etikátlanhülyegyerek faktort:
-dobozból joule creep + a regulátoron félmásodperc alatt állítható a teljesítmény (tudjuk, tournament lock)
-tűzgyorsaság szintén pár perc alatt változtatható brutál sebességig
-jóval nagyobb kapacitású tárak, mivel főleg AEG-ekből átalakított szerkezetek  (GBBR-ek kialakításuk miatt jóval kevesebb bb-t képesek befogadni)
Egyedüli visszatartó ereje hazánkban az ára és, hogy kevés játékos tud a létezéséről.

Egyértelműen látszik, hogy a probléma a nehezebb lövedékek és a gázos rendszer fizikai jellemzőiben gyökerezik.
A kérdés tehát, hogyan tudjuk általánosan szabályozni ezt a problémát?
Milyen olyan általános szabállyal és gyakorlattal lehetne kiegészíteni a MASZ-t, hogy ne lépjék át a kereteket ezek a jószágok.

Aki úgy érzi tudja megoldást és össze tudja szedni értelmesen, mondatokba szedve a gondolatait, érveit, kifejtheti a téma topikjában a softairen.

MASZ frissítés – Gázos replikák kronózása (HPA, GBBR)

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.