Cyma CM.057S – SVDS

cm_057s_9.jpg
Az airsoft világában az SVD már nem új szereplő. Cibálós változata 2005 végén az Atoz “jóvoltából” vált elsők között elérhetővé a piacon szélesebb rétegek számára. És valljuk be nem volt épp egy evolúciós csúcs műszaki oldalról. AEG felől közelítve kvázi elsőként a JG gyártott SVD jellegű ocsmányságot. Ami alapvetően egy Marui rendszerű AK, egy hosszabb Dragunovosított első szekcióval.
Paradigmaváltást a Real Sword nevezetű kínai gyártó hozott, amikor is AEG, azaz elektromos verzióban is kiadta, az immáron tényleg félautomata módban üzemelő, “1:1” replikát. A fegyver nagy vonalakba kompatibilis lett a Marui szabvánnyal. És pont e miatt keseríti meg a tulajdonosok életét. Habár a pótalkatrészek emberi áron elérhetők lennének a Real Swordtól, sajnos a webshopok készletei igencsak hiányosak. Továbbá megnehezíti, hogy jelenleg szinte senki sem kínál hozzá főbb “tuning” alkatrészeket. De erről majd később.
Villany SVD-t gyárt még a King Arms és Classic Army is, illetve ezek kopiját az A&K. Az elektromos vonalat ez a kétféle rendszer uralja. Ez a rendszer jóval kompatibilisebb, mint az RS/Cyma.
Jelen bejegyzés alanyát nem a Real Sword, hanem a Cyma gyártotta. Ha kívülről nézzük a fegyver félig-meddig a saját öszvérük, ugyanis az RS kínálatában nincs SVDS verzió. Ugyanakkor műszakilag egy az egyben koppintása az eredeti RS-nek, kivéve a gearbox rugóvezetőjét. Ami sztenderd V3 (amit a Cyma V2 boxaiban is alkalmaz) formájú.
Természetesen a Cyma klón nem büszkélkedhet a teljesen acél külsővel. Itt meg kell elégednünk a spiáter tengerével. Nyilván ez az árakban is tükröződik, míg az RS 660$ a WGC szerint a bejegyzés írásakor, addig ugyan itt a Cyma klassikus, faszettes SVD-je 250$-ba kerül. Tehát egy RS árából ~2,5 Cymát kapunk. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az RS dobozában gyakorlatilag egy fél gearboxot kapunk még “ajándékba”, illetve egy rakat más kiegészítőt. Valamint az RS-nél a terméktámogatás, mint olyan létezik a Cymával ellentétben. Ha termékkel problémánk van fordulhatunk hozzájuk a honlapjukon lévő elérhetőségeken keresztül. Míg a Cyma a jól ismert “kifizetted, megvetted, te problémád” elvet követi.
No de vissza az SVDS-hez, melyet a Cyma kínál. Jelenleg akciósan 212€ körül kapni a Taiwangunon.

 

cm_057s_5.jpg

Főbb változás az SVD-hez képest a zsanéros, behajtható válltámasz. A tűzváltókar csak az elsütőbillentyűt blokkalja, nem mozgat semmilyen szerkezetet, mint mondjuk egy aeg AK esetében.

cm_057s_7.jpg

Részletek az első irányzékon elnagyoltak. Az irányzék, kompenzátor egy darab spiáter. Állítani, csak vertikálisan lehet. Alulról egy hernyócsavar rögzíti. A gázdugattyú már több “érdekes” “funkciót” kínál: forgatható, billenthető. Az előagyat a mögötte lévő gyűrű rögzíti. A kart előrebillentve szétszedhető. Itt foglal helyet az akku és vezetékek.

cm_057s_6.jpg
Bent egy 1300mAh-s 11,1v-os Turnigy lipo nyomorgás nélkül elfér.

cm_057s_4.jpg

A külső csövet két M4-es hernyócsavar tartja a helyén. A csövön kialakított horony tartja vonalban.

cm_057s_3.jpg

Külsőleg a következő elemeket tartalmazza mágnesezhető fémből. A féhér izék a mágnesek. Amin van fogta, amin nincs spiáter vagy alu.

cm_057s.jpg

Jól látszik, hogy alig valamit. A test az AK-iktól eltérően egy hatalmas spiáter öntvény. A külsőcső valószínűleg alu és a felhúzókar/zár is alunak tűnik.
A szituáció akkor kellemetlen, ha eltörik például a behajtható válltámasz retesze. Nem létezik hozzá pótalkatrész.
Egyébként a stiftek acélból vannak: tus zsanér, tust összetartók és az elején a gázdugattyúház 2 stiftje. Az irányzék-lángrejtő egy darab négyes hernyócsavarral kapaszkodik.

Belsőségek:

A cső a rövidített verzió ellenére is brutál hosszú 595mm (a normál verzió 690mm). Sztenderd marásokkal rendelkező, réz AEG rendszerű cső. A megszokott Cyma minőségben. Alap csövek között nagyon jónak számít. Ennél a fegyvernél a vártnál kevesebb mocsok és zsír lakozott a csőben. Ahogy képen is látható 0 km-esen mondhatni “tiszta”, a gyári fegyvereknél megszokott mocsok mennyiséghez képest.

Kínai alapcsövek királya, amit sok fentebbi kategóriás airsoft fegyver is megirigyelhetne. Szép, tiszta megmunkálás jellemzi ennyi pénzért.

Mint már tudjuk ez egy RS kopi tehát a hop-up kamra is teljes egészében másolásra került. Egy rugó szorítja (többek között) a gearbox orrára az egységet. Az eddig megszokott dizájnokkal ellentétben, ez a fajta szakít a hagyományokkal, már ami az állíthatóságot és lenyomás mikéntjét illeti.

A lenyomás mélységét a forgótárcsába épített menetes lenyomókarral szabályozzuk. A szerkezet racsnis és kvázi állítható a racsnizás erőssége, a rugó előtti hernyócsavarral. Akár mozdíthatatlanná is tehetjük a szerkezet. A tárcsát két kis spiáter lapocska tartja a helyén, amit felső rész 2 csavarral tart a helyén. Gyári állapotban eléggé imbolyog horizontálisan. A lapocskák hézagolásával, vastagabbra varázsolásával orvosolni lehet.

Hop-up gumi. Szokásos Cyma darab. Kb 50-60 Shore A keménységű lehet. Középen sliccelt, ami bb-t hivatott pozicionálni, egyenesebben repíteni. A lenyomó egy kissé sorjás, hasonló anyagú mint a gumi.

A gearbox jellege:
Csak egyeslövés leadására alkalmas. Nyomokban V3 elemeket tartalmazó hatalmas spiáter szörny. A csak egyelövés miatt játékszempontjában örvendetes, hogy nem lehet (olyan egyszerűen) trükközni a sorozat kiváltásával. Ugyanakkor a fegyver e miatt nagyon érzékeny a leggyakoribb felhasználói hibára: az elsütőbillentyű rángatásra. Ha a kedves delikvens nem várja meg míg a lövés ciklusa mechanikus megszakítás hatására ér véget, akkor a következő lövés kiváltásánál csak pislogni fog, hogy billentyűt nem lehet újból behúzni. És mivel nincs sorozatra váltás funkció nem lehet olyan egyszerűen átbillenteni a megszorult rendszert a holtponton.
Megoldások:
0. Nem rángatjuk az elsütőt – prevenciós eszköz
1. Az RS oldalán található egy elég nyögvenyelős kényszermegoldás, amennyiben gyári vezetékeket használunk megoldás lehet
2. Egy kb minden hol out of stock unlock nevezetű alkatrészt beszerzünk
3. Ha FET-et használunk párhuzamosan bekötünk egy mikrokapcsolót (és jól elrejtjük), amivel a fegyver kapcsolójától függetlenül tudunk áramot adni a motornak

A gearbox kialakítását tekintve olyan, mintha összegyúrták volna a 3-as és 7-es boxot. Az elsütés mechanikus részei kívül kaptak helyet. A kapcsolót 3 fogasív mozgatja az elsütőbillentyű. A biztosítást a közvetlenül a biztosítókarban kialakított alakzáró nyúlvány végzi.

A hetes boxtól eltérően itt relatíve kevés bizbaszt kell lehámozni a gearbox szétszereléséhez.

Motor:
Eddig, ha ilyen szürke testű, fekete seggű motort láttunk biztosak lehettünk benne, hogy egy gyenge mágnesű legalapabb motorral van dolgunk. Itt viszont a híres Cyma “kék seggű” motor köszön vissza. Erősebb mágnes, nyomatékosabbra hangolt tekercselés. Figyelem! A gearboxban található plusz egy fogaskerék miatt a polaritást fordítva kell felrakni a motorra!

A gearbox belül:
Szétborítva ipari mennyiségű zöld takony fogad. A henger pedig úszik a szilikonzsírban. Olyan helyekre is került zöld trutyiból ahol az ég egy adta világon semmilyen mozgó alkatrész nincs. A fogaskerekek hátulja is szépen megvan kenve, hogy biztonság kedvéért fogjon egy kicsit a tűzgyorsaságon. Mint minden fegyvernél itt is erősen ajánlott teljes rendszer zsírtalanítása és ésszel újrakenése.

Belsőségek:

Belsőségek szempontjában ismerős, Cyma minőségű és dizájnú alkatrészeket találunk. Nézzük, mik a sztenderd alkatrészek.
Rugóvezető: csapágyas, szokásos V3 stílusú.
Csapágyak: 7mm-es acél, kenőanyag tároló hornyokkal.
Kapcsoló: szabvány V3.
Rugó: szokásos Cyma jellegű, változó menetemelkedésű, két végén szűkebb keresztmetszetre tekert darab.
Henger: long gearbox szabványos, ami elsődlegesen az SR25-ből lehet ismerős.
Dugattyúfej: műanyag, ventilált, spiáter tömbös. A jobb tömítettség érdekében az o-gyűrű csere ajánlott.
Ezzel el is érkeztünk a nem kompatibilis alkatrészek listájához.


Fogaskerekek sora, már kihézagolva. Mondanom sem kell, hogy a gyári hézagolás nincs a helyzet magaslatán. A plusz fogaskerék miatt a motort “fordítva” kell bekötni, mint ahogy az a lábakon jelölve van.


A gyári belépési szög jobb mint az átlag fegyverekben. A dugattyú második foga gyárilag csak fél magas.


A henger fej egy abszolút egyedi darab. Műanyag, ahogy az eredeti RS is, csak az épp fekete. Kevésnek bizonyult a ragasztó, amit a gyárban rákentek, ezét muszáj volt újra összerakni. Jelenleg nincs alternatívája, ami fémből készült volna.

A henger belső felülete nem tökéletes.

Dugattyú. A Marui PSG-1-ben lévőre hajaz 19 félfogas, hosszú verzió, 2db fémfoggal. A félfogazás miatt az utánpótlás beszerzése nehézkes és nem biztos, hogy flottul megy majd az összeszerelés. Ilyen gyártott a Systema full aluból, a Guarder 1 acél foggal és a G&P SR-25-be és természetesen az eredeti RS.


A dugattyúfej csere egy kis mókolással megoldható. A spiáter tömb nem elhagyható, mivel az acél kilépőfogak magasabbak. Nem lehet kicserélni csapágyra, mivel a rugó hamarabb felfekszik a fogak hátulján. Erre megoldás a menet felfúrása amivel lehetővé válik, hogy a hátulról csavarozandó fejeket rögzíteni lehessen.

Az előfeszítő tömb jócskán benyúlik a dugattyútestbe. Rugócserénél nagyon oda kell figyelni a helyre. Erősebb sima AEG rugók sokszor nem férnek el és az előtt menetre záródnak, hogy a dugattyút hátrahúzta volna a motor. Ekkor törik le a belépőfog. Legegyszerűbben úgy tudjuk megmondani, hogy jó lesz e az adott rugó, hogy összepróbáljuk. Ráhúzzuk a rugóvezetőre (célszerű satuba fogni valamit, amit hátulról be tudunk nyomni a rugóvezetőbe) a rugót, arra dugattyút és összenyomjuk. Ha tökig fel megy a vezetőre nyert ügyünk van. Ha nem marad a vágás vagy másik rugó.
A következő képeken összehasonlításképpen szerepel egy átlag normál dugattyú.


A gyári rugó hossza, menetre zárva ~47,43mm (31[menetszám]×1,53mm), a rugóvezető elnyelendő magassága 6,48mm, ami összesen 53,91mm. A dugattyúban 55,55mm-nyi hely van. Kivonva belőle az elnyelendő alkatrészek hosszát marad ~1,64mm-nyi hely, mielőtt menetre zárna a rugó. Jól látszik, ha ennél vastagabb és/vagy több menetszámú rugót akarunk használni, nagyon oda kell figyelni, hogy elférjen a szűkös helyen.

Nézzük mi a helyzet fogaskerék fronton!
Kezdjük a legegyszerűbbel. A tányérkerék annyiban különbözik a szokványosaktól, hogy a reteszelés magára kimenő fogakra tették rá. Ez nem újdonság legelőször a Marui alkalmazta a Type89-ben. Beletéve egy szokványos tányérkereket működhetne a dolog, ha a reteszelő rész magasabban lenne. A átvivőkerék fogai magasak e miatt összeszorulnak.

Kompatibilitás szempontjából zavarosabb a kép a sector és spur kerekeknél. Mint említettem a gearbox olyan, mintha V3 és V7 keveréke lenne. Erre ráerősítenek a fogaskerekek.

A középső kerék Marui rendszerű V7 boxba próbálása gond nélkül ment, passzol bele. A sector kerék már nem volt kompatibilis. A V7 boxba nincs “32:1-hez” jellegű, nagy nyomatékú kerékszett, e miatt nem is fért el. Normál sector kerékkel elképzelhető, hogy működne a dolog. Lásd második kép.

V2/V3-ba próbálva a középső kerék a tányérkerékkel találkozandó része egyértelműen túl kicsi, messze van a csapágytól. Habár a sector kerék leginkább a “32:1” jellegű fogaskerekekre hajaz a V2 boxban beleért a kapcsoló végállás nyúlványához. A secotor kereket megmérve kompatibilisnek kellene lennie, alig 0,04mm van a két kerék között. A nyúlvány vékonyabbra húzásával valószínűleg megoldódnak a “probléma”.

A spur keréknél csak a mérést tudtam rögzíteni, sajnos nem volt kéznél épp V7-be való példány. Gyaníthatóan kicsi lenne a méretbeli eltérés.

Az átvivő, negyedik kerék teljesen egyedi. Az RS-en kívül semmilyen másik alternatívája nincs.

Összességében elképzelhető, hogy egy V7 boxba való szett működőképessé teheti a fegyvert szorult esetben, ha nincs más alkatrész kilátásban. Ugyanakkor V7 fogaskerék szettből sem dúskál piac és le kell mondani a dugattyú teljes munkahosszáról. Ha csak nem kombináljuk egy SR25 sectorral.

Ez természetesen csak elmélet. Nem próbáltam ki.

Utolsó bónusz kép a már szintén említett elakadásmentesítésről. A mikrokapcsoló párhuzamosan van kötve a fegyver fő kapcsolójával. Hogy hozzá lehessen férni elakadás estén le kell venni a tokfedelet és a felhúzókart a biztonságkedvéért.
Ugyanitt a hop-up kamrát egy méretes csőre húzott rugó és 2 oldalról benyúló csavar fixálja. Ezeket a csavarokat kézzel lehet meghúzni vagy fogóval. Hülyeségnek tartam, ugyanis ahogy a dugattyú a gearbox orrát kalapálja egyúttal vele együtt ütögeti előre a hop-up kamrát. A csavarokat istenesen megtépve is fenn áll a jelenség. Nyilván e mellett a rugó nem elég erős, hogy visszatolja. Egyszerűbb megoldás (sok) o-gyűrűvel kihézagolni a helyet a kamra és a külsőcső közt, így beton stabilan áll a rendszer.

Összegezve a Cyma hozza tőle megszokott az ár/érték arányban egész korrekt minőséget. A kivitelezés jó. Nyilván az anyagok minősége nem összehasonlítható a drágább változatával. A pótalkatrészek beszerzésének nehézségei teszik bonyolulttá a fegyver választását. Ugyanakkor a konkurencia másabb műszaki alapon kínál hasonló fegyvert, hasonló áron. Az egyedi alkatrészek száma ott is elég nagy, de legalább a fogaskerekekből és a dugattyúból rendelkezésre áll a teljes V2/V3 paletta.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.