ARES G36

A sors úgy hozta, hogy szerencsém lett közelebről is megismerkedni egy ARES G36-tal. Amint egyre közelebb kerültünk világossá vált, hogy nem egy prémium kategóriás termékkel állok szemben. Sokkal inkább egy jónak csengő márka presztizsét vesztett igáslovával ismerkedhettem meg.

ares_g36_1.jpg
Külső:

Már a dobozból kivéve felntűnt, hogy nem a kopogós fényes JG műanyagot használták a test fröccsöntéséhez. A felület kellemesen textúrázott, matt hatású, ami pluszpontot jelent.
Üröm az örömben, hogy a replika olyan szinten sorjás mindenhol, hogy azt hittem a boyi klónját tartom a kezemben. De a tárfészkbe helyezett hologramos ARES matrica visszarántott a valóságba: ez tényleg egy ARES és ilyen.

 

ares_g36_10.jpg

ares_g36_4.jpg

ares_g36_5.jpg

ares_g36_6.jpg

ares_g36_7.jpg

ares_g36_8.jpg

ares_g36_9.jpg

G36-ok rákfenéje a fegyvert összetartó stiftek. sok gyártónál már gyári állapotukban is szeretnek kihullani. Ennél a modellnél jó hír, hogy nem. Passzentosan szuszakolódnak be a helyükre, végük rugós biztosítóval ellátott, valamilyen vas jellegű matériából készült darabok.
ares_g36_2.jpg
A külső összeszerelés minősége gyárilag az elmegy kategória. Mint a replikák túlnyomó többségénél itt sem árt, ha átnézzük a külsejét és mindent, amit nem szeretnénk, hogy mozduljon bemenetrögzítőzünk. Amint erre sor kerül jóval masszívabb fogású replikát tarthatunk a kezünkben, ahogy ez a jelen g36 esetében is van. Megnyomkodva, csavargatva az ARES modelljét nincs nyekergés, lógása a külső alkatrészeknek. A tus csatlakozás masszív, holtjáték mentes. Mindkét irányba szépen bekattan. Autentikusan a G36-hoz illő hosszabb válltámasza van.

A fegyver egy nagyon fuxxos reddot-os, távcsöves hordfogantyúval van szerelve. Megjelenése borzalmasan bazári jellegű. minden kis részlet fröccsöntött műanyagból van. nagyon jól áll neki a távolság. a fegyver többi külső eleméhez képest, olyat, mint ha valaki direkt, polgár pukkasztásból rakta volna rá. a távcső betekintési távolság olyan, mintha az agyunkig kellene tolni az egész fegyvert. A dot szintén gagyi, a fényerőszabályzás kimerül a ki-, bekapcsolásban. Az optika házában helyett kapott még egy led, melynek bármiféle hasznos funkciója erőteljesen kérdőjeles. Megjegyzés: Az elemtartó fedele gyárilag úgy össze volt gyógyulva az optika házával, hogy csak radikális módszerekkel “sikerült” kinyitni.
ares_g36_3.jpg
Elektromos blow back és a gearbox külseje:

EBB-vel színesítik az ARES mérnökei terméküket. A szokásos dugattyú lökdöste közdarab pöckölgetésével érik el a zárimitáció rángatózását.

Tovább haladva a gearbox külső szerkezete felé láthatjuk, hogy nem a megszokott Marui rendszert majmolták. Az elsütőbillentyű előtti gomb elméletben két feladatra szolgálna. Az egyik (és ennél a replikánál működő funkció) a zárimitáció blokkolása a felhúzott helyzetben. Ennek lényege, ha szeretnénk hop-upot állítani könnyedén eltűntethetjük arra az időre zárimitációt az állítótárcsa elől. Illetve ezzel párhuzamosan kik tatjuk a “blow back”-elési funkciót. Ehhez nem kell mást tenni, mint felhúzni a zárat, majd megnyomni a gombot. Visszaengedéshez újból felhúzni a zárat. Lövöldözés közben is hátul marad, ha úgy akarjuk.

A gomb megnyomásával feszteleníthetjük a fegyvert. Vagy is feszteleníthetnénk, ha a visszaforgást gátlót vezérlő kar nem hiányozna gyárilag a rendszerből!

A gearbox gyorsrugócserés, ami jelen esetben tényleg rászolgál a nevére. Itt nem kell atomjaira bontani a fegyvert, hogy hozzáférjünk a box seggéhez. Ehhez elég (-lenne feszteleníteni a rugót) behajtani a tust, kiszedni a hátsó stiftet, egy lapos csavarhúzóval kitekerni a rugóvezető csavarját, majd egy 5mm-es imbuszkulccsal 90°-ot fordítani a rugóvezetőn és már kint is van a rugó. Jó hír a rugótesztelőknek, csalóknak és a tapasztalat hiányos fegyverrel mókolóknak.

A külsőhöz és a kezelési érzethez szorosan kapcsolódik az elsütőbillentyű és tűzváltókarok. A tűzváltók passzentosan, már-már szorosan járnak, határozott kattanással jelzik a pozícióváltást. A biztosított állapot 0,5-1mm holtjátékot enged a billentyűnek, ami meglehetősen jónak mondható. A gearbox specialitása, hogy szakít hagyományos egyedi, Marui V3 kapcsolós megoldással. Helyette ez elektronikában elterjedt, kvázi “bárhol” kapható mikrokapcsolót használja. Mely ismerős lehet a géppuskásoknak. Vitathatatlan előnye, hogy hobbielektronika boltokban párszáz forintét beszerezhető és a gearbox bontása nélkül cserélhető. Valamint jóval gyorsabb k és állandó kontaktust biztosít. Hátránya, hogy a nagy áramokat leadni tudó lipók ezt is meg tudják ölni, mint az airsoft berkekben sztenderd kapcsolókat.

Hop-up, cső, gumi, gearbox belsőségek:

Kezdjük a csőszerkezettel. G36-hoz méltóan egy irdatlan hosszú csövet kapunk a replikával, amely minőségben még inkább tovább erősíti az olcsó kínai jelleget. Durvára köszörült, mocskos darab. Egy boyinál talán annyival jobb, hogy a melósnak sikerült jó helyre felnyalnia a csőrögzítő helyét. Gyárilag valami iszonyatos ragasztós jellegű kenőanyaggal volt átitatva az egész szerkezet.
A hop-up gumi puha, átlátszó neon zöld anyagú gyári takonnyal bőven megkenve. Aminek hatására bő alkoholos szétszerelésre is szakadással reagált az alsó, csőhoronyba illő nyúlványa. A lenyomó rész sértetlen maradt. Többlépcsős pucolás hatására sikerült eltávolítani a taknyot. Az első ránézésre gagyi cső tisztán sem tűnt túl bizalom gerjesztőnek.

A hop-up kamra a már megszokott Marui rendszerű darab. Jobb minőségűbbnek, erősebb anyagúnak tűnő műanyagból némi sorjával a csőfixáló patkónál, ami nem engedte teljesen helyére. A csőrögzítő harmadik felpattintásra nemes egyszerűséggel, középen ketté tört. Kuka. Paraszt megoldásként (hirtelen nem volt kéznél másik) moddoltam bele egy AK kamrához valót, ami szögletes, így van némi túlnyúlása, hogy az állítótárcsa a helyén maradjon.
A hop-up kamra bajnottes, ami egy spiáter elem tart a testben. Ez a kis hengeres alkatrész egy 3mm-es hernyócsavarral rögzül a külsőcsőben. Ennél a példánynál, ha meghúztam a hernyócsavart sikeresen félrefordította az egész csőszerkezetet gyárilag. Az alakrészben egy furat hivatott pozícionálni az alkatrészt, na, ezt nem sikerült középre tenni, ami miatt meghúzva elfordult az egész. Síkba húzva tökéletesen egyenesen áll.

Térjünk át a belsőségekre.
ARES lévén úgy gondoltam, na, itt aztán lesz valami műszaki igényesség, már ha a sikerült egy “egyedi” rendszerű gearboxot összehozni. És hát pár Boyi után joggal vár el az ember valami jobbat.
Sajnos nem így lett.
A gyors rugócserés rugóvezető egy spiáter talpú, műanyag csapágyazatlan izé. Egy szem alátéttel.
A rugó combosabb, állandó menetemelkedésű, végei köszörületlenek, fekete színű.
Henger. Borzalmas minőségű a belsőfelülete. Agyon kenve, egy olyan o-gyűrűvel, ami még ilyen mennyiségű dzsuva mellett sem volt hajlandó kompressziót generálni. Hengerfej, no, ezt valahogy nagyon gyorsan kellett összegyógyítani a hengerrel, az o-gyűrű vastagabb 2, 2,5mm-es fajta, amit lógónyelvvel, deformáltan kandikált ki a hengerből.
A dugattyúnál érhet az első jó. Végig acélfogas, ránézésre erős piros műanyagból.

UPDATE: Mint utólag kiderült a dugattyú és a sector kerék nem igazán csípik egymást. A lövési ciklus végeztével a dugattyú fogai szépen összeérnek a sector kerék nem fogazott részével ezáltal szorulást okozva. Sőt a mivel a két alkatrész túl közel van egymáshoz, ezért felhúzás közben is folyamatosan feszülnek. Aminek következménye a ROF csökkenés és a fém(!) csapágyak tönkremenetele.  Ilyet kevés teljesen gyári AEG produkál. Nagyon oda kell figyelni, ha te példányod is ilyen dugattyú csere.

A dugattyúfej hasonlóan piros, leginkább a hírhedten törő Guarder piros polimer dugattyúfejeire hasonlít.
A két elem szétválasztása nem egyszerű mutatvány. A csavar olyan menetrögzítőt kapott, hogy szétszerelést töréssel honorálta. Itt volt még némi reményem, hogy legalább a fej lesz csapágyazott, de sajnos az sem.
Nózi téren kapunk egy sorjás, Maruira hajazó fényes fekete műanyagot. A hengerfejjel és leheletnyi kenőanyaggal párosítva passzentos csatlakozást ad.
Apropó! Kenőanyag. Az egész gearbox tocsogott a vékony szilikonzsírban. Nem csoda, hogy annyi mocsok volt a csőben.

Fogaskerekek csapágyazása terén beszélhetünk műszaki igényességről. A sector és spur kerék fix acél perselyeken fut, a tányérkerék golyós csapágyat kapott. Bíztam benne, hogy passzentosan fognak állni a perselyek/csapágyak a helyükön, de sajnos nem. Zsírtalanítás után irány csapágyrögzítőzni.

A fogaskerekek hozzák az alap jó minőségű kínai színvonalat, semmi extra. Hézagolás említenem sem kell, hogy a gyári megoldás gyengelábakon áll. Meg kell csinálni normálisan. Ahogy a dugattyúnak sem árt egy kis belépési szög (AOE) korrekció a stabilabb működés érdekében.

Hátra van még a motor, ami szintén nem hoz semmi forradalmit. Sőt, 7,4-es lipóval hajtva kelletlenül alacsony ROF-ot produkál. A motormagasság gyárilag abszolút szűz terület. Amit hangos vinnyogással (és még alacsonyabb ROF-fal) tudat velünk.

Összegzés:

Habár a fentebb leírtak nem tűntetik fel jófényben a replikát, azért nem használhatatlan a cucc. Számomra inkább az a dühítő, hogy egy 100 ezer ft körüli replika csak picivel képvisel jobb színvonalat a 40-50 ezer ft-os Boyi koppintásánál. Persze lehet mondani, hogy a Boyi csak C, azaz a legrövidebb verziójában létezik, ami tény és való. Ugyankkor nem tudok napirendre téreni a gagyi optikák felett, és nem látom, hogy ekkora különbséggel növelnék a fegyver használati értékét.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.