Arcturus Centaur B AT-CT02

centaur_1.jpgAmikor ez a márka először hallatott magáról, akkor ha jól emlékszem ezzel a Centaur B nevezetű cuccal ütöttek be. Meg kell mondanom, hogy csak álmosan lestem és legyintettem, hogy megint valami neve nincs gyártó, ami megint valami hülyeséggel akar magának kapaszkodót gyártani az airsoft világba. Aztán telt az idő, és valamiért csak most került sor arra, hogy ezt a fura jószágot meglessük kvázi a labor körülmények között. A második megállapítás, miszerint egy újabb nevesincs gyártó próbálkozás végülis megállta a helyét, plusz a hozzá kapcsolódó negatív felhanggal megspékelve. Aztán megismerkedtünk az M4 és az AK szériával, igen csak kiderült, hogy itt nagyon másról van szó mint, amit megszokhattunk az airsoft világ híg fosának tengerétől. Véleményem szerint iszonyatosan betaláltak. No, nem a külsőt tekintve (számomra), hanem a felhasznált anyagokkal, műszaki tartalommal és a termékek minőségével. (Félreértés ne essék, nem tökéletes, és nem mindenkinek tökéletes termékekről van szó. Egyszerűen egyedi, hogy ennyire kiegyensúlyozott termék létezik manapság.) Mind ehhez ráadásul nagyon korrekt árazás is társul. Nincs másik gyártó a piacon, aki 220€ körül kínálna valóban full acél AK replikát és igazán korrekt M4-et. Vagy az M4 család műanyag tokos verziója, ami gyakorlatilag, csak tokban tér el a drágább testvértől. Szóval lett egy kvázi új, nevenincs gyártónk, aki kevés marketing maszlaggal (lsd Specna Arms), ellenben sok valódi értékkel nekivágott a rögös útnak.

Aztán itt ez a csoda a Centaur B. (Van A is.) A neve igen csak beszédes. Valóban egy mitológiai szörny tervrajzai nyomán hozták létre ezt a tárgyat. Lássuk, mit sikerült életre kelteniük.centaur.jpgAz alja szemlátomást egy AK. A tok felsőrésze kvázi monolitikusnak hat és 2 stifttel kapcsolódik az aljához, ezáltal egy Masada/ACR (vagy hasonló modulárisan felépülő) puska benyomását kelti. Bár itt maga a cső és a hop up szerkezet az “AK részben” van.
Ahogy megszokhattunk az Arcturustól a külső nagyon fasza. Acél a tok nagy része. Az előagy és a rail aluból van, a tus pedig műanyag.centaur_3.jpgA tok tetején végigfutó sín miatt alapvetően nincs értelme a klasszikus AK infrabaknak, ezért nem is szereltek rá. Ugyanakkor az új “tokfedél” miatt erős interferenciába kerülnének egymással.centaur_2.jpgAz AK-s “ergonómiát” próbálták oldani egy dizájnosabb markolattal és a tűzváltókarra szegecselt taktikúl leffentyűvel avagy lappangyúval. A felhúzókar egyoldalas, ami az esetünkben (AEG) nem érvágás.centaur_4.jpgAhogy markolatból, úgy irányzékból is Magpul stílusú jutott osztályrészül. Az előagy alul-felül railes, oldalt pedig Mlok kiegészítőkkel bővíthetjük.centaur_5.jpgMasada/ACR erőteljes jegyeit hordozza a válltámasz. Gumírozás, állítható pofadék teszik kényelmessé a használatot. Mindennek tövében acél szíjakasztó pontot találunk.centaur_6.jpgA tus zsanér nem az törős fajta, már csak ránézésre se. Vasból van, jókora stifttel. Ha törik valami, akkor az max a műanyag válltámasz lesz.
A gumi dugó alá CR123 akkut/elemet rakhatunk.centaur_11.jpgAz akksi behelyezéséhez szét kell borítani, két nagy részre. A fenti ábra jár hozzá. Amivel kvázi két baj van. A stiftek nem csavarosak, szóval értelmetlen a csavarodó nyíl. A másik, hogy rosszat mutat az ábra. A tus előtti alsó stift a tus levételéért felelős. A felette lévőt kell kihúzni.centaur_7.jpgLásd ezt a képet.centaur_8.jpgA két viszonylag passzos stift eltávolítása után fenti képet kell látnunk. centaur_9.jpgA képen ráadásul úgy van feltüntetve, mintha fix tusos AK csonk lenne a replikán. Ám ez nem így van, a fent látható speciális vég van beleszegecselve.centaur_10.jpgA felső résznek megfelelően az AK alapesetben hátsó irányzékot tartó alkatrész is egyedi kialakítású.

A cucc belsőre teljesen megegyezik a már régebben taglalt AK-val. De, hogy ne kelljen kattintani és görgetni, bevágom az ideillő passzusokat.at-ak05_6.jpgAz elsütőbillentyű előtt látható pöcök a rugófesztelenítésére szolgál.at-ak05_7.jpgMellétárazást megelőzését segíti a hop up kamra kozoljára csavarozott műanyag elem.
A tok alján látható egy lyuk, ezen keresztül lehet a kamra kitámasztó, L alakú műanyagot kipöccinteni.at-ak05_8.jpgAz AEG műszaki felépítésében keverednek az LCT és VFC elemek. A gyártó tényleg elgondolkodott és sikerült jól összegyúrnia a két rendszert.
VFC iskolát követi a kamra kozolja, ami tok két hornyában tud csúszkálni. Jó minőségűek a műanyagok, az igényességet a réz menetes betét fokozza.at-ak05_9.jpgA legjobb példa a két rendszer egyesítésére az előre beszegecselt csőkonzolon látható. Egyrészt van keresztbe egy stift, ami a csövet rögzíti (VFC), másrészt a felhúzókar rúdja belemegy ebbe a csőkonzolba. Ehhez a képen látható lépcsőt kellett belerakni a stiftbe.

at-ak05_13.jpgAcél a kar és acél az az alakos elem, amit forgat. Ellenben a fogasíves alkatrész spiáterből van.
A cucc legnyeresebb része a tűzváltókar. Keményen és kelletlenül jár.at-ak05_19.jpgEgész sok részletet átdolgoztak. Pl a fent látható fogasíves tengelyt. Jóval robosztusabb megoldás látható a képen mint, amit a Marui megálmodott.at-ak05_14.jpgA kamra korrekt spiáter öntvényből van. Szépek a felületek, sorja, elöntés nyoma nem látható.
A belsőcső acélból van. Ez szeretjük, mert jó merev. A dolog hátárnya, hogy a belső felülete korántsem tökéletes és ebben felületkezelési formációban hajlamos a rozsdásodásra.
A hozzáadott guminak klasszikus dudoros a kialakítása. Érzetre a keményebb 60+os keménységű.at-ak05_15.jpgA gearbox tulajdonképpen egyedi kialakítású, ám nagymértékben támaszkodik az ARES megoldásaira.
Az elsütőbillentyű előtt látható gomb többi része látható a képen.at-ak05_23.jpgEzzel pöckölhető ki a visszaforgásgátló, így feszteleníthető a rendszer. Ez szép és jó, véleményem szerint pedig kevésbé. Oké, minden rugó nyugalmi helyzetbe kerül. Ennek következménye, hogy a nózi folyamatosan rázár a hop up gumi szájára, tehát folyamatos nyomás alatt van. Ennek eredménye hosszútávon, hogy deformálódni fog. Ez pedig nem jó, mert adagolási anomáliákat fog okozni tömítettség vesztés mellett.
A rugók pedig nem olyan kényesek mint amennyire elterjedt a köztudatban. Egy jól edzett, jó anyagból lévő rugó nem fog egyhamar gyengülni.at-ak05_16.jpgA jobb oldal fő érdekessége az a műanyag alkatrész, ami ez eb felett/előtt van. Szerepe nem teljesen tisztázott. Talán távtartó a gb és tok között, illetve a biztos kapcsolást segíti elő?at-ak05_24.jpgA mikrokapcsolós megoldás direktebb érzetű, mint a hagyományos, Marui elgondolás. Az eb és segédje Marui pofájú, a mozgatott műanyag elem nyomogatja a sztenderd elektronikai alkatrészt.  A kapcsoló kopása esetén ez egy könnyen cserélhető alkatrész, amit bármelyik villanyos boltban be lehet szerezni. És igen ez a kapcsoló sem védett az nagy teljesítmény okozta összeégéstől.at-ak05_18.jpgA gb ház fícsöre a gyors rugócsere. Ez nem annyira gyors, mivel ki kell venni a gearboxot a tokból.at-ak05_20.jpgA belső nincs agyonnyomva zsírral.at-ak05_21.jpgA legnagyobb különbség egy sztenderd V3 és eközött a felső részen keresendő. A vélhetőleg blowback kialakítás miatt módosítva van.
Asszimetrikus csapágyazást kapott, alul golyós, felül acél perselyek. Felül nagyobb terhelést kap, így ott erősebb a sima persely, alul pedig a nagy fordulatszám miatt előnyös a golyós.
Az öntvény egyébiránt rengeteg anyagot tartalmaz a neuralgikus pontokon. Szóval kizárt, hogy egyhamar tönkre menjen a dugattyú kalapálása miatt, akár erős rugókkal hajtva.
Jól átgondolt mixtúrát raktak össze.at-ak05_22.jpgKorrektek a belső alkatrészek is. Nincs feleslegesen drágító vagy olcsó, de parasztvakító cucc benne. Ami van az mind korrekt minőségben lett legyártva és ez funkciónálisan sokkal többet jelent, mintha megszórák volna a legolcsóbb kivitelű, alu, réz vagy egyéb alkatrészekkel a levegős részen. Jó minőségű a henger belseje, o-gyűrűs a nózi, csapágyas a dugattyúfej, korrekten egyben van a hengerfej.
A végig fémfogas dugattyúk nem a szívem csücskei, mert nagyon kevés anyag tartja a fogaslécet a műanyag testben. Ezt erősen ajánlott összeragasztani.
Igényes rugóvezető is.
A fogaskerekek szintén a már sokat bizonyított vasporból szinterezettek, amik a ma már az AEG-ek 90%-ban teljesít szolgálatot. Nem drágították feleslegesen, valami olcsón CNC-zett kerékszettel, mint a gen 2. E&L-eket.at-ak05_17.jpgNem lehet minden fasza. A motor, ami rendszerben kevésbé erős láncszem. Sima ferrit mágnesekkel van szerelve. Előnye, hogy 11,1-es akksival sem szakad szét a box.

Összegzés.

Rég voltam ennyire elégedett egy új termékkel. Itt tényleg sok a hozzáadott érték és kevés a marketing bull shit. Az Arcturus bebizonyította, hogy lehet jó áron agyatlanság nélkül jó terméket létrehozni.
Hasonló élményünk utoljára a Forcecore AK-kal volt, amikor olcsó szórták a full acél gen 1. E&L-eket. A henger és fogaskerékszett esetében anyag szempontból előrelépés volt, minőség szempontból egy nagy hátra. És inkább az utóbbi fontos.
Az Arcturus nagyon kiegyensúlyozott anyag és minőségügyileg is, amire csak rátesz, hogy részleteiben tényleg sikerült úgy mixelni a műszaki megoldásokat, hogy annak legyen értelme. Látszik, hogy volta terméknek gazdája és nem csak a pénzügy szorongatta és sürgette mérnököt.

A Centaur B egy érdekes jószág. A külseje igencsak megosztó lehet. 230-250€-ért mérik. Ezért az árért kapunk egy nagyon jó anyagokból, igényesen megépített replikát. Ha bejön a külső nincs más hátra, mint bezsákolni a kosárba.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítésében.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.

paypal_me_donate-300x300.png
Vagy, ha nem szeretnéd folyamatosan támogatni a blogot, a paypal-en keresztül alkalmi hozzájárulással is tudsz támogatni.